~2. rész~

Jó olvasást!! xx

- Kérem vissza a tárcám. –nyújtotta a kezét. Hogy a jó fenébe ért ide ilyen gyorsan, mikor mögöttem kellett volna lennie? Azt hittem fel akar segíteni, de mikor keze felé nyúltam, rögtön elhúzta azt. – A-a. A tárcámat. –hallottam megint azt a hideg hangot. Minden erőmmel próbáltam az arcára nézni, de nem tudtam. Fogalmam sincs, hogy mi a fene történt, de nem tudtam ránézni az arcára. A földön lévő aprókövet kezdtem figyelni.

- Én meg szeretném a hotelszobát. Kérlek, nagyon fontos volna. –a fene egye meg. Ha a szemébe tudnék nézni, mint bármelyik másik férfi, ő sem tudna nemet mondani nekem. Mi a francért nem tudok ránézni?

- Nem érdekel. Én nem szórakozni jöttem ide, mos pedig kérem a tárcám, mert ha én veszem el, az kellemetlenebb lesz. –szóval nem érdeklem. És fenyeget. Kinek képzeli ez magát?

- Én sem szórakozni jöttem ide. –dobtam felé a kis bőr tárgyat, mert meguntam, ezt a gyerekes veszekedést és, mert kényelmetlenül éreztem magam a földön ülve. Se szó, se beszéd, hátat fordított miután megkapta amit akart és elment.

- Szívesen. –kiáltottam utána felháborodva és lábratornáztam magam. Már megint csak a hátát láttam. De lagalább a feneke jó volt. - Állj meg! –futottam utána, de mintha a falnak beszéltem volna. – Nem lehetne róla szó, hogy osztozzunk a helyen? A felét fizetném. –próbálkoztam  kompromisszumot kötni vele, hogy azért mégse az utcán aludjak.

- Mondd csak, mániád követni és idegesíteni idegeneket? –au, ez fájt. Ami azt illeti volt benne némi igazság, bár ez addig még senkit nem zavart.

 És akkor átnéztem az üvegajtón, egyenesen a recepcióhoz, ahol az iménti szőke lány épp átadja egy idősödő úrnak az utolsó szobakulcsot. Ajajj!

***

Bőröndömet húzva magam után mentem be az egyetlen kajáldába, ami a városba megtalálható. Látszik, hogy valahol az isten háta mögött vagyok…

- Találok itt valahol, valami újságot, esetleg szórólapot, rövid ideig kiadó lakásról? –kérdeztem fáradtan. Kint erősen tűzött a nap és rólam patakokban folyt az izzadság, mellé pedig ideges voltam. Nem fogok hazamenni!

- Vegyél vissza Hercegnő, ez egy gyorskajálda és nem a 3 kívánság című műsor. Vegyél valamit és esetleg kapsz hozzá napilapot. –válaszolt tele szájjal a 40-es évei végén járó kövér férfi, akitől bárki helyben elhányta volna magát, nemhogy még ételt kérjen tőle.

- Köszönöm a nagylelkű segítséget. –sétáltam ki szarkasztikus hanglejtéssel arról a gyomorforgató helyről.

Már körbe gyalogoltam a fél várost, de egyetlen ember sem jött velem még szembe sem az utcán és kutya fáradt voltam. Végre találtam egy elég nagy hirdető táblát, amihez energiámhoz híven rohantam, kiadó lakás reményében.

Akciós élelmiszerek, elveszett kutyák, eladó háziállatok, szórólapok… Ezzel nem megyek semmire. Lakótársat keresek!  Láttam meg végül a címet. Röviden egy 25 éves pasi keres magának rendtartó, nem túl hangos és toleráns lakótársat. Rögtön elővettem a telefonom és hívtam a számot, ami a papír alján szerepelt. Ha kell bármit megtennék, azért az egy szobáért pár hétre.

- Dylan Cogh, miben segíthetek? –nem számítottam, ilyen hivatalos hangnemre, ezért belém fagyott egy másodpercre a szó, de hamar kezeltem a helyzetet.

- Hello, érdeklődnék, hogy keresel-e még lakótársat?

- Öhm… Hát ami azt illeti nem egész egy órája töltötték be ezt a posztot. –egyértelmű volt, hogy kínosan érzi magát a helyzet miatt. Kezdett egy kép kialakulni bennem a srácról. 25 évesen azért van szüksége nyugalomra, hogy egész nap könyveket búj és garbót hord, vagy pedig szimplán kocka.

- Oh. Akkor nem is rabolom az idődet. Köszi. –akartam letenni a telefont, de közbeszólt.

- Várj egy picit. Esetleg, ha fontos volna, akkor van még egy vendészoba, ami nincs használva. Ha megfelel, akkor…

- Tökéletes volna. Csak pár hétre kéne. –vágtam szavába hatalmas megkönnyebüléssel és vigyorral az arcomon.

- Oké, akkor…

- 10 perc és ott vagyok, ha nem gond. –vágtam megint a szavában, míg leolvastam a az információs papírról a címet.

- Rendben. –akart még valamit mondani, de addigra letettem. Reményeim szerint nem valami fontos dolgot. Szerencsémre az egyik szórólapon volt taxi telefonszám, így nem kellett gyalogolnom.

Nem telt el 5 perc sem, mire megjött a fuvarom, ahova úgy dőltem be fáradságomban. Gondolom, azért jött ilyen hamar, mert ezen a helyen nincs túl sok szállítandó utas. Lediktáltam a címet és pár perc múlva ki is tett, fizetés után egy nem túl nagy, de nem is kicsi stílusos bungalló előtt. Igazából egy panellakásra számítottam. Kívülről is otthonosnak tűnt és alig vártam, hogy belül is megcsodálhassam. Csöngettem a kovácsoltvas kerítés külső oldaláról, hogy jöjjön ki a srác akivel beszéltem és beengedjen, amire nem kellett sokat várni.

Az ajtó nyílt és olyat láttam, amire egyáltalán nem számítottam. A srác egy shortban és egy izomtrikóban nyitott ajtót. Egy törölköző volt a vállára dobva, úgy nézett ki, mint aki épp edzett. Meg volt enyhén izzadva, ami az amúgy is izmos karját mégjobban kiemelte és messziről csillogó szemei voltak. Pofátlanul jó pasi volt.

- Te vagy Dylan? –kérdeztem túlságosan is vágyakozó hangon.

- Te pedig gondolom a névtelen telefonáló. Soha nem szoktál bemutatkozni? –mutatott egy olyan 100 vattos mosolyt, amitől egy fél női társadalom megszédült volna.

- Bocsi. Genevieve vagyok. –a helyzet nem túlságosan, de eléggé ciki volt. Ráadásul, mikor ráeszméltem, hogy nézhetek ki, minden kívánságom az volt, hogy itt helyben nyíljon meg alattam a föld.

***

Miután tegnapi nap folyamán beköltöztem az üres szobába, elég jól megismertem az új, ideiglenes lakótársam. Meséltem neki, hogy muszáj volt eljönnöm, kiszakadnom a környezetemből, mert beleuntam az egészbe és ő pedig elmondta, hogy mióta befejezte az állatorvosi iskolát, itt a házban van neki hátul egy rendelője és versenyszerűen boxol, majd megbeszéltük, hogy mennyit kell fizetnem. Egész délután alig bírtam levenni róla a szemem… Kevés ilyen jó pasival találkozik az ember, emellett még okos és intelligens is.

A sráccal, aki beelőzött engem, még nem volt alkalmam találkozni, de van egy olyan sejtésem, hogy a szakadt ruhás szobatolvaj az.

***

Kisétáltam egy hátizsákkal a hátamon az erdőig, elvégre azért jöttem ide, hogy az erdőt fedezzem fel. Járhatott már erre pár turista, mert volt kialakítva egy kisebb ösvény befele, így hát elindultam rajta.

Furcsa érzésem volt végig, mintha valaki figyelne. Rosszul éreztem magam, de nem is gondoltam visszafordulni. Nagyon tetszett a hely és olyan friss levegő volt, mint sehol máshol. Indák, óriási fák, idegen növények, az állatvilág hatalmassága vett körül és csak csodálkoztam. Egész nap el tudtam volna sétálgatni ott.

Nagy szél volt és a faágak recsegtek, ropogtak felettem. Jobbnak láttam visszafordulni, mielőtt eltévedek, vagy valami történik, mikor egy nagy sas a fejem feletti ágra szállt. Hangosan vinnyogott, mintha valamit jelezni akarna… de nem nekem. Félelmetesen borult be hirtelen az ég, mintha 5 másodperc leforgása alatt sötétedett volna be, mégha ez délután 4 órakor szinte képtelenség volt. A tarkómon felállt a szőr és a madár csak egyre hangosabb kiáltozott és talán butaság, de mintha csak azt ordította volna, hogy tűnjek el, mert bajban vagyok. A lábam viszont nem mozdult. Még egy nagy reccsenés és a méretes ág, amin a gyönyörű sasmadár rikácsolt, egyenesen a fejem felé zuhant. Szinte biztos voltam benne, hogy meg fogok halni. 

~1. rész~

Úgy döntöttem itt az ideje belekezdenem ebbe, ezért megírtam az első részt. :) Remélem sokatok tetszését elnyeri és sok olvasóval gyarapodik a blog :) Iratkozzatok fel és kommenteljetek sokan, hogy lássam, hányan olvassátok!!

Jó olvasást!! xx 

Hallgattam, hogy mik történnek. Egy őrt megöltek. Nem, ennek nem szabadott volna megtörténnie. Felugrottam volna, hogy azonnal menjek a segítségükre, de nem mehettem. Muszáj volt ott maradnom!

-          Két sebesült, egy halott. –jelentette nekem Kyle a helyzetet, mikor visszaérkeztek, egy ketrecbe zárt, megvadult árnytigrissel. Be kell vallanom, termetes példány volt. Bólintottam egyet és mindenki ellazult, mikor látták, hogy nem robbanok szét a dühtől. Valójában szomorú voltam. Egyre kevesebb a harcos és gyakoribbak a támadások.

Akkor egy váratlan pillanatban, míg lankadt a figyelmem az árnytigris éjsötét szeme felémvillant és eddig még nem tapasztalt erővel robbantotta szét a ketrec rácsait. Engem vett célba. Mindenki rögtön támadásba lendült, de gyorsan leintettem, hogy maradjanak nyugton.

-          Ezt egyedül intézem el. –villantottam egy féloldalas vigyort és farkasszemet néztem az álattal. Egyszerre ugrottunk egymásnak és súlyfölénye miatt a mögöttem lévő kapu alé sodródtam. Erősen megmarkoltam a fegyveremet, ami már évmilliók óta a családom birtokában áll és, mikor a tigris újra ugrott, hogy fogával letépje a fejem, a művelet fordítva sült el. Az állat feje a pengém által a földre hullott. A rövid párbajt én nyertem, viszont az adrenalintól nem vettem észre valami sokkal fontosabbat. Túlságosan közel merészkedtem a kapuhoz, amire csak akkor jöttem rá, mikor eltűnt előlem minden döbbent arc és dimenzókat ugrottam át. Semmihez sem hasonlítható az az érzés, amit átéltem. Valójában bele kellett volna halnom az utazásba, de nem úgy történt. Egy ostoba ötlet miatt elvesztettem a bolygómat és bezuhantam a sötétségbe. Egyenesen a kegyetlen Földig.

- Hol a fészkes fenében vagyok? –nyitogattam a szemem hatalmas zsivaj közepette. Kemény aszfalton feküdtem kiütve és legalább 30 ember állt körül. A természetet, mintha elzárták volna körülöttem és a tüdőm alig jutott oxigénhez. Mikor teljesen magamhoz tértem tapsolásra lettem figyelmes és egy barna hajú fickóra, aki közvetlen mellettem térdelt.

- Azt hittem meghaltál, haver. –fújta ki a levegőt és megpaskolta a vállam, míg én felültem. Szóval nagy valószínűséggel azt hitte újra élesztett. Ember… -Oszoljanak emberek! –kiabált és hadonászott a kezével, mire a tömeg megindult. Furcsának találtam, hogy értem a nyelvet, amit beszélt, mert az egyértelmű volt, hogy a földiek más nyelvet beszéltek. Nem volt időm ezzel foglalkozni, betudtam egy újabb felfedezendő tudásnak, aminek a birtokában voltam.

Gyorsan felpattantam megmarkoltam a mellettem heverő bárdomat és gyors léptekkel indultam eg valamerre, hogy feltérképezzem, milyen helyen is vagyok, míg azon gondolkodtam, hogy tudnék visszajutni a Valde-ra.

-          Álj meg! Hey! –jött utánam a barna hajú földi ember. Talán a segítségemre lehet. Ennek a világnak egyébként sincs királya és biztosan léteznek rólam legendák itt is. Biztosan segítségemre lesz. Megfordultam és alaposan megfigyeltem mindent a fiún kívül is.

Keréken járó masinák, égbekarcoló csillogó építmények, vakító fényes volt minden. Rengeteg járókelő ember, akik furcsán néznek rám és az öltözékemre, míg ők rongyokban járnak. Ami viszont megragadta a figyelmem, az hogy a nők olyan természetességgel sétáltak, akár csak a férfiak. Még soha nem láttam ilyesmit azelőtt.

Végül megállapodtam az előttem álló vézna fiún, aki hozzám kezdett beszélni.

-          Nem vagyok orvos, de azt meg tudom mondani, hogy az előbb még halott voltál és még abban kezdek biztos lenni, hogy kegyetlenül be vagy állva. Mi ez a szerkó rajtad öregem? Kiraboltál egy múzeumot? –olyan gyorsan beszélt, hogy alig tudtam rá figyelni. – A korházba így nem vihetlek, mert a rendőrségen kötnél ki, szóval képtelen leszel velem jönni.

Parancsoló hangnemtől egy kicsit felhúztam magam és megemeltem az éles fegyverem. Hátratántorodott.

- Bazmeg, az igazi?

- Mégis milyen lenne? –kérdeztem grimaszolva. Nagyképű volt, az egyszer biztos. – Ismered az uralkodó bolygókat, ember?

- Öhmm… a nevem Martin. H-ha jól tudom a Jupiter a legnagyobb bolygó? –muszáj volt kinevetnem. Egyértelműen ilyedt volt és buta. Alig voltam ott pár percet, de kezdtem biztos lenni benne, hogy a Föld egy hatalmas, evolúciós zsákutca.

- Ez reménytelen. –nyúltam a fejemhez és dörzsöltem meg a homlokomat. Előre láttam, hogy ezen a helyen nehéz lesz zöld ágra vergődnöm, és még nehezebb lesz visszajutnom a saját hazámba. Itt nem maradhatok és mindössze 400 Földi napom van, vagy itt ragadok és a bolygóm uralkodó nélkül marad. Örökre.

*Genevieve*

Épp leszálltam a gépről és egy mély lélegzetet szippantottam. Itt még a levgő is más, mint Sydney-ben.  

Mosolyogva stoppoltam magamnak egy taxit a kisvárosban,hogy elvigyen a hotelhez, amit még otthon kerestem az interneten. Felszabadult voltam és önfeledten boldog, hogy végre fél év után találok valamit. Az esőerdők rejtélyei… Mindig is oda voltam a kalandért és a túrázásokért, ráadásul most még céljaim is voltak. Megkeresni egy valósnak bizonyuló legendát és új Genevieve-t formálni magamból. Felejteni akartam és Burma bizonyult a legjobb helynek erre a célra. A taxi megállt, én pedig összeszedve a bőröndöm és hátizsákom, indultam be a hotelbe. Előttem 2 ember állt a recepciónál, így lehetőségem volt felmérni a nem túl nagy, de annál szebb előteret. Drága hely volt és, csak tehetősebb embereket láttam errefelé, épp ezért szúrt szemet az előttem lévő magas férfi a szakadt, igénytelen ruháival. Épp ő volt soron és figyeltem, hogy mit mondd. Már azt is elképzeltem, hogy kidobják innen, mert egy garasa sincs, nemhogy szállásra valója.

- Egy lakosztályt szeretnék kivenni. –szólt határozott hangon, amiben olyan erő volt, hogy felborsódzott tőle a karomon a bőr.

- Sajnálom uram, de már csak egyetlen szobánk van üresen, a lakosztályok mind foglaltak. –mondta elpirulva a szőke recepciós lány és hirtelen kíváncsiság támadt bennem, hogy mi a fenéért vörösödött fülig az a nem valami ártatlannak tűnő, korombeli lány.

- Rendben van, akkor azt veszem ki. –annyira el voltam foglalva a magas fickó hátának fixírozásával, hogy alig vettem észre, miről is folyt a csevely alig fél méterrel mellettem.

- Felejtsd el te marha, hogy lecsapod a kezemről az utolsó szobát! Van fogalmad, hogy mennyit utaztam idáig? –ugrottam indulatomban már majdnem a hátára rikácsolásom közepette. Nem azért jöttem, hogy hátraarcot vegyek fél óra után.

- Keress másik hotelt. –válaszolt nekem még mindig a hátát mutatva teljes higgadsággal a hangjában, miközben a tárcájáért nyúlt a farzsebéhez, meg sem tántorodva.

- Nem tudom tisztában vagy-e vele, de 100 km-s körzetbe itt mindenhol csak erdő van. Semmi más. –folytattam a felháborodott nő szerepét és megelőzve hatalmas kezeit, én kaptam ki a zsebéből a pénztárcát.

- Kapj el, ha tudsz! –rohantam ki a hotel épületéből. Gyors futó voltam, ezért biztosra vettem, hogy nem fog utolérni. Az épület sarkánál visszapillantottam, hogy követ-e, de nem láttam, ráadásul neki is futottam valaminek, ami következtében seggre estem. Felnéztem, hogy mi volt a váratlan akadály, ami felborított és a szakadt ruhás, szobatolvajjal kellett szembe néznem.