~1. rész~

Úgy döntöttem itt az ideje belekezdenem ebbe, ezért megírtam az első részt. :) Remélem sokatok tetszését elnyeri és sok olvasóval gyarapodik a blog :) Iratkozzatok fel és kommenteljetek sokan, hogy lássam, hányan olvassátok!!

Jó olvasást!! xx 

Hallgattam, hogy mik történnek. Egy őrt megöltek. Nem, ennek nem szabadott volna megtörténnie. Felugrottam volna, hogy azonnal menjek a segítségükre, de nem mehettem. Muszáj volt ott maradnom!

-          Két sebesült, egy halott. –jelentette nekem Kyle a helyzetet, mikor visszaérkeztek, egy ketrecbe zárt, megvadult árnytigrissel. Be kell vallanom, termetes példány volt. Bólintottam egyet és mindenki ellazult, mikor látták, hogy nem robbanok szét a dühtől. Valójában szomorú voltam. Egyre kevesebb a harcos és gyakoribbak a támadások.

Akkor egy váratlan pillanatban, míg lankadt a figyelmem az árnytigris éjsötét szeme felémvillant és eddig még nem tapasztalt erővel robbantotta szét a ketrec rácsait. Engem vett célba. Mindenki rögtön támadásba lendült, de gyorsan leintettem, hogy maradjanak nyugton.

-          Ezt egyedül intézem el. –villantottam egy féloldalas vigyort és farkasszemet néztem az álattal. Egyszerre ugrottunk egymásnak és súlyfölénye miatt a mögöttem lévő kapu alé sodródtam. Erősen megmarkoltam a fegyveremet, ami már évmilliók óta a családom birtokában áll és, mikor a tigris újra ugrott, hogy fogával letépje a fejem, a művelet fordítva sült el. Az állat feje a pengém által a földre hullott. A rövid párbajt én nyertem, viszont az adrenalintól nem vettem észre valami sokkal fontosabbat. Túlságosan közel merészkedtem a kapuhoz, amire csak akkor jöttem rá, mikor eltűnt előlem minden döbbent arc és dimenzókat ugrottam át. Semmihez sem hasonlítható az az érzés, amit átéltem. Valójában bele kellett volna halnom az utazásba, de nem úgy történt. Egy ostoba ötlet miatt elvesztettem a bolygómat és bezuhantam a sötétségbe. Egyenesen a kegyetlen Földig.

- Hol a fészkes fenében vagyok? –nyitogattam a szemem hatalmas zsivaj közepette. Kemény aszfalton feküdtem kiütve és legalább 30 ember állt körül. A természetet, mintha elzárták volna körülöttem és a tüdőm alig jutott oxigénhez. Mikor teljesen magamhoz tértem tapsolásra lettem figyelmes és egy barna hajú fickóra, aki közvetlen mellettem térdelt.

- Azt hittem meghaltál, haver. –fújta ki a levegőt és megpaskolta a vállam, míg én felültem. Szóval nagy valószínűséggel azt hitte újra élesztett. Ember… -Oszoljanak emberek! –kiabált és hadonászott a kezével, mire a tömeg megindult. Furcsának találtam, hogy értem a nyelvet, amit beszélt, mert az egyértelmű volt, hogy a földiek más nyelvet beszéltek. Nem volt időm ezzel foglalkozni, betudtam egy újabb felfedezendő tudásnak, aminek a birtokában voltam.

Gyorsan felpattantam megmarkoltam a mellettem heverő bárdomat és gyors léptekkel indultam eg valamerre, hogy feltérképezzem, milyen helyen is vagyok, míg azon gondolkodtam, hogy tudnék visszajutni a Valde-ra.

-          Álj meg! Hey! –jött utánam a barna hajú földi ember. Talán a segítségemre lehet. Ennek a világnak egyébként sincs királya és biztosan léteznek rólam legendák itt is. Biztosan segítségemre lesz. Megfordultam és alaposan megfigyeltem mindent a fiún kívül is.

Keréken járó masinák, égbekarcoló csillogó építmények, vakító fényes volt minden. Rengeteg járókelő ember, akik furcsán néznek rám és az öltözékemre, míg ők rongyokban járnak. Ami viszont megragadta a figyelmem, az hogy a nők olyan természetességgel sétáltak, akár csak a férfiak. Még soha nem láttam ilyesmit azelőtt.

Végül megállapodtam az előttem álló vézna fiún, aki hozzám kezdett beszélni.

-          Nem vagyok orvos, de azt meg tudom mondani, hogy az előbb még halott voltál és még abban kezdek biztos lenni, hogy kegyetlenül be vagy állva. Mi ez a szerkó rajtad öregem? Kiraboltál egy múzeumot? –olyan gyorsan beszélt, hogy alig tudtam rá figyelni. – A korházba így nem vihetlek, mert a rendőrségen kötnél ki, szóval képtelen leszel velem jönni.

Parancsoló hangnemtől egy kicsit felhúztam magam és megemeltem az éles fegyverem. Hátratántorodott.

- Bazmeg, az igazi?

- Mégis milyen lenne? –kérdeztem grimaszolva. Nagyképű volt, az egyszer biztos. – Ismered az uralkodó bolygókat, ember?

- Öhmm… a nevem Martin. H-ha jól tudom a Jupiter a legnagyobb bolygó? –muszáj volt kinevetnem. Egyértelműen ilyedt volt és buta. Alig voltam ott pár percet, de kezdtem biztos lenni benne, hogy a Föld egy hatalmas, evolúciós zsákutca.

- Ez reménytelen. –nyúltam a fejemhez és dörzsöltem meg a homlokomat. Előre láttam, hogy ezen a helyen nehéz lesz zöld ágra vergődnöm, és még nehezebb lesz visszajutnom a saját hazámba. Itt nem maradhatok és mindössze 400 Földi napom van, vagy itt ragadok és a bolygóm uralkodó nélkül marad. Örökre.

*Genevieve*

Épp leszálltam a gépről és egy mély lélegzetet szippantottam. Itt még a levgő is más, mint Sydney-ben.  

Mosolyogva stoppoltam magamnak egy taxit a kisvárosban,hogy elvigyen a hotelhez, amit még otthon kerestem az interneten. Felszabadult voltam és önfeledten boldog, hogy végre fél év után találok valamit. Az esőerdők rejtélyei… Mindig is oda voltam a kalandért és a túrázásokért, ráadásul most még céljaim is voltak. Megkeresni egy valósnak bizonyuló legendát és új Genevieve-t formálni magamból. Felejteni akartam és Burma bizonyult a legjobb helynek erre a célra. A taxi megállt, én pedig összeszedve a bőröndöm és hátizsákom, indultam be a hotelbe. Előttem 2 ember állt a recepciónál, így lehetőségem volt felmérni a nem túl nagy, de annál szebb előteret. Drága hely volt és, csak tehetősebb embereket láttam errefelé, épp ezért szúrt szemet az előttem lévő magas férfi a szakadt, igénytelen ruháival. Épp ő volt soron és figyeltem, hogy mit mondd. Már azt is elképzeltem, hogy kidobják innen, mert egy garasa sincs, nemhogy szállásra valója.

- Egy lakosztályt szeretnék kivenni. –szólt határozott hangon, amiben olyan erő volt, hogy felborsódzott tőle a karomon a bőr.

- Sajnálom uram, de már csak egyetlen szobánk van üresen, a lakosztályok mind foglaltak. –mondta elpirulva a szőke recepciós lány és hirtelen kíváncsiság támadt bennem, hogy mi a fenéért vörösödött fülig az a nem valami ártatlannak tűnő, korombeli lány.

- Rendben van, akkor azt veszem ki. –annyira el voltam foglalva a magas fickó hátának fixírozásával, hogy alig vettem észre, miről is folyt a csevely alig fél méterrel mellettem.

- Felejtsd el te marha, hogy lecsapod a kezemről az utolsó szobát! Van fogalmad, hogy mennyit utaztam idáig? –ugrottam indulatomban már majdnem a hátára rikácsolásom közepette. Nem azért jöttem, hogy hátraarcot vegyek fél óra után.

- Keress másik hotelt. –válaszolt nekem még mindig a hátát mutatva teljes higgadsággal a hangjában, miközben a tárcájáért nyúlt a farzsebéhez, meg sem tántorodva.

- Nem tudom tisztában vagy-e vele, de 100 km-s körzetbe itt mindenhol csak erdő van. Semmi más. –folytattam a felháborodott nő szerepét és megelőzve hatalmas kezeit, én kaptam ki a zsebéből a pénztárcát.

- Kapj el, ha tudsz! –rohantam ki a hotel épületéből. Gyors futó voltam, ezért biztosra vettem, hogy nem fog utolérni. Az épület sarkánál visszapillantottam, hogy követ-e, de nem láttam, ráadásul neki is futottam valaminek, ami következtében seggre estem. Felnéztem, hogy mi volt a váratlan akadály, ami felborított és a szakadt ruhás, szobatolvajjal kellett szembe néznem.