~3. rész~

Nem éltétek bele magatokat az előző résznél a kommentelésbe :/ Mindegy hoztam a 3. részt :)) Remélem tetszik, jó olvasást!! xx

Két pislantás után, mintha csak álmodtam volna mindent. A Nap újra hét ágra sütött, szélnek nyoma se volt… és az ágnak se fejem felül. Egyszerűen eltűnt a madárral együtt, viszont még mindig ott volt bennem a rossz érzés, hogy valaki van itt rajtam kívül. Figyel.

- Ki van ott? –kiáltottam éles hanggal. Még mindig bennem volt az adrenalin, amit a lehetséges képzelődésem okozott, bár nagyon is valósnak tűnt minden. Nem felelt senki.

- Mit keresel itt? –jött a halk hang egyenesen a fülem mögül. Éreztem a leheletet a fülemen és az egész testfelületemen lévő bőr beleborsódzott. Hátra kaptam a fejem, de nem állt ott senki. Vicces, de eldőltem a saját lábamba. Sosem voltam ügyetlen, védtelen, vagy figyelmetlen, most mégis annak éreztem magam. Remegő kezekkel nyomtam fel magam ülő pozícióba, majd alaposan körülnéztem.

Semmi.

Mi a fene? Hallucinálok! Ki kell jutnom az erdőből. A lábam nem mozdul.

Haza akarok menni. Nem! Nem akarok!

Erős kezek ragadták meg a derekam hátulról és állítottak talpra, amivel párhuzamosan sikítottam el magam az ijedségtől. Hátra kaptam a fejem, hogy megnézzem ki rántott fel, de megint csak nem találtam ott senkit. Futásnak indultam amerről jöttem, hogy minél hamarabb kint legyek az erdőből, ott állt előttem egy magas, sötét alak. Nem mozdult csak állt. Megfordultam és gondolkodás nélkül rohantam az ellenkező irányba. Megint ott volt, ezúttal már közelebb. Mint egy őrült megint megfordultam és hátrafelé iramodtam.

Közel 20 percet futottam, mikor kiérve az erdőből nekirohantam valakinek. Felnézve túl dejavu érzések keringtek bennem, mert a szakadtruhás srác állt előttem, akinek egyenesen gyönyörű arcába pislogtam. Még, ha egy seggfej is, akkor is kegyetlen tökéletesen nézett ki. Ő is viszont fel ismert, ellentétben velem, ő nem tágított rögtön megszólalni.

- Már megint te? –forgatta drámaian a szemeit. – Egyáltalán mi a fészkes fenét keresel itt?

- Cs-csak az erdőben voltam. –lihegtem a futástól és a beszéd sem volt a legkönnyebb dolog. Elidőztem a szemein és furcsa vonásain. Volt benne valami figyelemfelkeltő, mintha nem ide való volna. Mintha egy tökéletes porcelán figura mozgott és beszélt volna hozzám.

- Erre magamtól is rájöttem. –forgatta újra, ugyanúgy a szemeit, és ezúttal egy könnyed mozdulattal beletúrt hajába. Akár direkt csinálta akár nem… azon a tökéletesen álló hajon, javítani, sőt rontani képtelenség volt!

- Öhmm… Volt bent valami… ijesztő. Egy alak. Egy sas. Majdnem meghaltam. Vagy csak képzelődtem, nem tudom. –kotyogtam össze-vissza a szavakat és valami felkelthette az érdeklődését, mert elkapta a karom erősen, mint akit foglyul ejtettek.

- Oda kell vinned, ahol ez történt. Most! –parancsolt rám és időm sem volt ellenkezni, már mentünk visszafele az erdőbe.

- Muszáj visszamennem? –kérdeztem, mikor már pár perce gyalogoltunk. Nem értettem, miért mentem vele. Vissza akartam menni Dylan házába, de minden porcikám ott tartott mellette és vezette őt oda, ahol kishíján elvesztettem a fejem. – Legalább a neved megtudom? –próbálkoztam szóra bírni, újra.

- Kyle. –jött a tömör válasz.

- Én Genevieve vagyok. –orra alatt, ha jól hallottam, akkor egy ”tudom”-ot motyogott, de figyelmen kívül hagyva folytattam. – Szabadna tudnom, hogy miért rángatsz magaddal?

- Mert valószínűleg találkoztál azzal, akit bő 300 napja keresek ezen a kibaszott bolygón. Talán még azt is megköszönném, ha befognád! –durva indulatos hangjára összehúztam magam és meneteltem tovább. Nem mondom, hogy nem sértett meg, elvégre egyáltalán nem szoktak így beszélni velem.

***

- Mondtam, hogy nem fogunk semmit sem találni. –kotyogtam újra. Nyilván már elege volt belőlem, bár még mindig nem értettem meg őt. Elmondása szerint, ha túl sokat kérdezek, könnyen bajba kerülök. Badarság. Mindig egy szavas válaszokat adott az elmúlt 1 óra folyamán és mindig megsért valamivel. Nem kedvelem ezt a Kyle fickót, még akkor sem, ha ő maga a tökély.

- Ó, persze, mert te mindent olyan jól tudsz. Csak a következő 20 percre dugulj el és azt teszek komolyan, amit csak akarsz. –hmm, csábító ajánlat. Vigyorom nem tudott eltűnni a piszkos gondolatoktól, amik hirtelen eszembe jutottak. – Azt már nem. –viszakozott, mikor felfedezte arckifejezésemet.

- Egy seggfej vagy. –mondtam affektálva és még a fejem is oldalra döntöttem.

- Vigyázz a szádra! –válaszolt rezzenéstelen arccal. Olyan unalmas volt beszélgetni valakivel, aki ilyen dögös, mégis unalmas és befásult, ráadásul szembetűnően nem érdeklem őt.

- Akkor legalább mesélj magadról, amíg vissza nem érünk a házhoz. Elvégre veled töltöm majd a következő hónapot és semmit nem tudok rólad.

- Ne foglalkozz velem, remélhetőleg nem leszek itt tovább pár napnál. Hidd el azt is el fogod felejteni, hogy valaha is találkoztunk.

***

A napok múlásával kezdtem egyre jobban kedvelni Dylan-t, mint barátot és nem egy pasit, ellentétben Kyle-val, akitől túlságosan is tartottam. Rettentő furcsa dolgokat csinál. Eltűnik egész délutánokra és magában beszél. A múlt éjjel ki akartam menni a fürdőbe, ahonnan kihallatszódott, hogy Kyle imádkozik valami általam ismeretlen istenhez, egy nem létező királyért. Sokat tanultam a vallásokról, istenekről, de fogalmam se volt, hogy ez a srác mi a fenéhez beszél. Kezdtem azt hinni, hogy egy pszichopata.

Végre találtam ebbe az isten háta mögötti városba egy szórakozóhelyet pár fiatallal. 2 lánnyal ismerkedtem meg, akikkel eliszogattunk és táncoltunk egész este. Elég jól éreztem magam a körülménykehez képest. Voltak olyan kedvesek és autóval még el is hoztak hazáig. Enyhén spicces állapotomban, ahelyett, hogy egyenesen bementem volna házba, az utcákon kezdtem botladozni.

- Itt nincs senki. –durcáskodtam. Tényleg egy árva lélek sem járt arra. Kiszúrtam egy fát, ami szinte már szólt hozzám, hogy menjek oda. A magassarkú cipőm a nedves földben minden lépésnél megsüllyedt, de én csak meneteltem a hívogató fa felé. Nem is tudom mi ütött belém, talán az alkoholmennyiségtől, amit fogyasztottam már hallucináltam. Magamban nevetgélve odaértem a hatalmas, masszív fához és felnéztem, milyen magasra is nyúlik a lombja. – Mi a  fene? –kérdeztem mikor felnéztem és a fának eltűnt a díszes koronája. Visszanéztem a törzsére, amitől az előbb még karnyújtásnyira álltam, de nyoma sem volt.

- Üdv, újra. –hallottam a hangot magam mögül, amit az erdőben. Felismertem azt a fenséges rekedtes hangot mihez foghatót még nem hallottam. Most viszont, mire megfordultam nem tűnt el a tulajdonosa. Ott állt velem szemben és szinte tündökölt az éjszakában.